Az első hét

2016/09/11. - írta: ildiko9191

Sziasztok!

 

Ismét bejelentkezem az egyik legszebb városból. Nagyon durva belegondolni, hogy már egy hete itt vagyok. Olyan gyorsan telik az idő... 

Hétfőn még kis pihenőnapom volt. Itt a Villában, mint már írtam, mindig vannak különböző programok. Ezen az estén ún. Open Stage, ahol különböző emberek énekelnek különböző hangszerekkel kísérik magukat. Igazából kis mini koncertek. Hát nagyon jól éreztem magam. Annyi tehetséges ember van itt, hogy az félelmetes. Pár előadónál az államat, egyenesen a földről kellett összekaparni. Az egyik lakótársam Kristina is énekelt, meg gitározott :)

Éjfél után nemsokkal kimenetem kicsit levegőzni, amikor is megláttam a Villa falán ezt:

14203162_10210889334617973_1424489998042513672_n.jpg

hallofünfundzwanzig... Ezen jót mosolyogtam, hiszen átértünk a keddi napra, amikor is kereken 25 éves lettem! Erre pedig meglátom ezt.... Mondják, hogy véletlenek nincsenek. :) 

Kedd reggel volt az első napom a projektem helyszínén. Pawel, az egyik lakótársam is itt dolgozik, így együtt mentünk biciklivel. Bizony most máár kerékpárral szelem a lipcsei utakat. Tádáááám:

20160906_101146.jpg

A suli a lakástól kb. 5 km-re van, és van egy szakasz, ahol, olyan meredek, hogy mire feltekerek, már levegőm nincs, de mindenért kárpótol, hogy aztán sokáig nem kell tekerni :D Szóval napi 10 km tekerés, az megvan gyerekek. Szóval sportolok, ne aggódjatok :P

Szóval a waldorf suliban a legkisebbekkel foglalkozom, akiket Eingangsklasse-nak neveznek. Ők már 6 évesek, iskolaérettek, de itt elő tudják készíteni az első igazi iskolai évet. Napköziben vagyok, ami azt jelenti, hogy csak fél 12-re kell bent lennem a suliban, és addig maradok, míg az utolsó gyerkőcöt el nem viszik. Ez max. negyed 5 körül meg szokott történni :) Az osztályomban 14 gyerek van összesen, és irtó cukik!!! A munkatársak is mindannyian szeretettel fogadtak, s amint megtudták, hogy születésnapom van, még csokrot is kaptam:

20160908_073213.jpg

A menetrend általában a következő: Megjönnek a gyerkőcök a délelőtti tanításból, köszöntjük őket, mindenkit egyenként kézfogással, (ez érvényes az elköszönésnél is, mikor szülők értük jönnek) játszunk az udvaron, aztán elvisszük őket ebédelni. A suliban a kaja csak és kizárólag húsmentes. (Ja, és említettem már, hogy a WG-ben én vagyok az egyetlen, aki húst eszik?! :DDD) Ebéd után meseolvasás, aztán megint kinti játék, uzsi és végül tschüs!!! 

Étkezés előtt megfogjuk egymás kezét, és elmondjuk ezt:

Auf eine Insel

saß ein Pinsel

fiff ein Lied

Guten Apetit!

Étkezés után megint megfogjuk egymás kezét és megköszönjük az ételt.

Mikor kedden a suliból hazaérkeztem, nem volt itthon senki, de ez várt az asztalon:

20160906_170843.jpg

Bizony, kedves Kristina csinálta ezt nekem :) A virágtól nem igazán látszik, de tortát is sütött nekem! A másik kis ajándék a Fatimáé, aki ezen a napon érkezett meg hozzánk. Nagyon kedves lány Marokkóból. Sajnos csak a 7 végéig maradt, mert problémái adódtak a vízummal, és még otthon is intézkednie kell ezügyben. 

A többiek este később érkeztek meg, s akkor kezdünk el ünnepelni :)

20160907_000224_2.jpg

Nagyon kellemes kis este volt :) Örülök, hogy ilyen kedves emberekkel élhetek együtt!

Szerdán is mentem a suliba dolgozni, este pedig lángos sütöttem 16 főre! (Anya telefonos kapcsolata segítségével :D ) Tiszta ideg voltam, mert nem tudtam pontosan hány ember jön, mert kétséges volt, meg többeket Susann hívott meg, hogy ismerkedős est is legyen egyben. Pawel látta rajtam és egyebet sem hatjott: Kein Stress! ILDIIIIIIII  kein Stress! - na azóta megfogadtam, hogy ez lesz itt az éves tervem... megpróbálok semmit sem túl izgulni, mert értelme amúgy nincs, de aki ismer, az tudja, hogy ilyen vagyok...

20160907_193711.jpg

20160907_205859.jpg

 

20160907_205146.jpg

Mindenkinek nagyon ízlett, sokat beszélgettünk, meg a többiek megkóstolták a pálinkát is :)

 

Csütörtökön délelőtt elmentünk a bankba, hogy megnyissuk a bankszámlámat. Tök jó mert mindent megértettem, pedig Susann meg is kérdezte, hogy értem-e, mert a bankos hölgy nagyon gyorsan beszélt. Minden klappolt, majd pedig kicsit várost néztünk, aztán elmentem a suliba. Tök jó, a gyerekek, már egyre többet jöttek oda hozzám, beszélgetünk. Bár néha mondanom kell nekik, hogy kicsit lassabban beszéljenek :D Ha valamit nagyon akarnak mondani, vagy beleélik magukat, akkor aztán olyan gyorsasággal beszélnek, hogy hihetetlen, plusz a hangjuk is emelkedik, és olyankor még kicsit bajban vagyok :D Már a neveket is kezdem megtanulni. Megkértem a munkatársamat, hogy ezen a napon, hadd osszam ki én a névre szóló kajajegyeket, hogy ezzel is gyakorolhassak. 

Pénteken már délelőtt a gyerekekkel voltam, mert ezt a napot - ha jó idő van - a szabadban töltik, a Zabuergartenben:

20160909_115040_2.jpg

Egész nap játszottunk, itt kint főztük az ebédet. Nagyon jó idő volt, igazán tetszik ez a hely. Több képet itt tudtok megnézni a helyről:

http://zaubergarten-leipzig.de/cms1/modules/extgallery/public-slideshow.php?id=2

Fárasztó nap volt a pénteki, de megérte. Este még egy kicsit beszélgettünk a többiekkel a teraszon, hiszen Fatimának ez volt az utolsó estéje:

20160908_201103_1.jpg

Szombat délelőtt Kristinával elmentünk vásárolni a Flohmarktra. Jajj imádom ezt! Már anno Heidelbergben is voltam. Csomó király cuccot vehetsz meg olcsón :) Elsősorban most azokat vettem, amiket nem tudtam már magammal hozni, vagy pedig elfelejtettem: esőkabát, kesztyű. sapka, na jó, azért bűnöztem is mert találtam tök jó felsőket meg egy aranyos kis fa ládikát, amit nem tudtam otthagyni... :P

Este pedig kinéztem a "Karlibeben"-re, ami azt jelenti, hogy itt van egy utca a Karl-Liebknecht-Straße, (de röviden csak Karli) ahol egész este mindenütt zenéltek! Az egész utca le volt zárva, mindenütt emberek voltak, és lazultak, beszélgettek, zenét hallgattak. 

Ami tök jó, hogy már egyedül is elég jól kiismerem magam a városban. A központ amúgy, nem igazán nagy, csak hát azok a fránya mellékutcák... számomra jelenleg mindegyik tök ugyanúgy néz ki... Na de majd idővel megtanulom, és ha álmomból felkeltenek akkor is tudni fogom hol vagyok :)

 

Ez volt az Ildi heti jelentése. Bis später! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ildi-leipzig.blog.hu/api/trackback/id/tr7111694257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása